Bár mi mezei alattvalók még hivatalosan nem tudhatjuk, de nyilvánvaló, hogy a megszüntetett Magyar Köztársaság Fidesz pártkatona elnöke már – engedelmeskedve főnöke utasításának – eldöntötte a 2014-es országgyűlési választások időpontját, ami tehát 2014. április 6-án lesz.
Addig pontosan 88 nap van hátra. Semmi. Különösképpen ahhoz képest, amilyen állapotban vannak azok az erők, amelyek arra lennének hivatottak, hogy megjelenítsék azt az elementáris társadalmi igényt, hogy Orbán és az országot teljesen tönkretevő nagyon szűk csoport rémuralmának véget vessen.
Nos, ahogyan a dolgok jelenleg állnak, szinte semmi esélye sincs Orbán leváltásnak, az Orbán rezsim hatalma véget vetésének.
A Fidesz által kidolgozott és elfogadtatott, tökéletesen antidemokratikus választási rendszer olyan aránytalan és az egy forduló miatt olyan koncentráltságot igényel, amelynek a teljesen széttagolt ellenzék még csak a közelében sincs.
A magyar politikai rendszernek nincs sem klasszikus – a nyugat-európai értelemben vett – baloldala, sem jobboldala. A jobboldal teljesen üres, nincs ott szinte senki és semmi.
A baloldalon ott van a korszerű baloldalt több-kevesebb igyekezettel megjeleníteni akaró MSZP, a vele szövetségben lévő és a magát centrumba pozicionálni akaró, de nem túlságosan karakteres Együtt-PM szövetség, és a Demokratikus Koalíció, amely maga is egy koalíció, miután képviselteti magát benne a klasszikus szociáldemokrata gondolkodás, a szociálliberális – magamat is ide sorolom – a liberális, a centrista és a tömegesen nem létező klasszikus jobboldal néhány, magát elvi alapon jobboldalinak tartó prominense. De ezen az oldalon van az antikapitalista – egyebekben kevéssé meghatározható politikai arcélű LMP, és itt próbálnak szerencsét a liberálisok is, akik persze nyugat-európai társaikhoz hasonlóan magukat a centrumban képzelik el, továbbá itt van a hazánkban szinte nem létező klasszikus jobboldalt megjeleníteni kívánó MOMA, a volt MDF-ből kiváltak és a hozzájuk máshonnan hozzácsapódók maroknyi csoportjával Bokros Lajos vezetésével, akire viszont szokás mondani, hogy önmaga is ellentmondás e csoport élén, lévén, hogy egy virtigli baloldali kormányzat pénzügyminisztere volt. Azonban ez a megítélés nem igazságos Bokros Lajossal szemben, mert ebben a kormányban sem tipikusan baloldali értékeket megjelenítő pénzügyi politikát folytatott, ugyanakkor nem volt híján a szociális érzékenységek sem, ami szintén jellemzője a nyugat-európai jobboldalnak is. Tehát Bokros Lajos a MOMA élén - véleményem szerint – a helyén van. Kár, hogy a MOMA-nak szinte semmilyen tömegbázisa sincs. És ezzel ennek az oldalnak a demokrácia iránt elkötelezett erői felsorolásának a végére is értünk.
Csakhogy ugyanezen az oldalon találjuk – ha másért nem populizmusa, szociáldemagógiája, és antikapitalizmusa okán az egyébként részben épp emiatt töretlenül népszerű, nagy táborral rendelkező – Fidesz-KDNP alakulatot is, ámbár az utóbbi mozaikszó nem fed semmiféle politikai tartalmat, sem tényleges társadalmi erőt. Ugyanakkor a kormányzó pártszövetség abban a törekvésében is ide sorolható, hogy az állam mindenhatóságát és primátusát hirdeti és vallja, és a demokrácia felfogása is inkább kádári, mintsem nyugat-európai. De ide sorolja az általa vallott hegemón párt elve is, ami szintén politikájának a középpontjában áll.
Ugyanakkor szociális elgondolásai, a társadalom rétegei közötti mobilitás fékezésére való törekvései, a Horthy rendszer ideológiai elgondolásainak a magáévá tétele, a rejtett, kódolt rasszizmussal és antiszemitizmussal, az egyházakhoz és a valláshoz való atavisztikus viszonyával viszont a másik oldalra, a szélsőjobbhoz is sorolja ezt a politikai-hatalmi alakulatot. A gazdasági erőforrások teljes kisajátítása és az alakulaton belüli újraelosztása pedig különös keveréke a bolsevik mentalitásnak és a kapitalizmus eredeti tőkefelhalmozásának. Na, szóval nagyon nehéz meghatározni a Fidesz-KDNP alakulat politikai arcélét, de az biztos, hogy nem a klasszikus értelemben vett jobboldali, konzervatív pártalakulatról van szó, sokkal inkább egy bolsevista típusú hatalomgyakorlással a társadalmi erőforrások elsajátításával és kevesek közötti újraelosztásával, az államba és a társadalom más alrendszereibe való teljes beépüléssel szélsőséges nacionalizmussal jellemezhető, erősen ideológia-vezérelt bolsevista, azaz nemzeti szocialista pártról.
Állampárt áll előttünk, amelynek a célja a pártállam és e céljának totális teljesülésétől már csak egy parlamenti választás választja el.
Az országban nagyon nagy az elégedetlenség. Nem mindenki eszi meg a mindenhonnan állami pénzekből bőkezűen finanszírozott kormánypropagandát a sikeres gazdaságról, a magyarok kivételes teljesítményéről, a Nyugat lehagyásáról, az EU és a multinacionális – imperialista!, miért nem használja már végre ezt a jól bevált lenini kifejezést a Fidesz a fináncoligarchia kifejezés mellett, teljes rejtély!!! – tőke bűneiről, az erős állam mindenkin segíteni tudó hatalmáról stb, és valahonnan, ha máshogy nem, akkor szájhagyomány útján mégis csak értesül arról, hogy hogyan csoportosítják át nem csak az állami, hanem az EU-s erőforrásokat is száz, ezer milliárd forint számra nagyon kevesek kezébe, hogyan szállták meg a társadalom minden alrendszerét, hogyan sajátítják ki a törvényhozás és az állam segítségével azt a magántulajdont, amire szemet vetettek. Ezekről ugyan az állampárt által majdnem teljesen uralt nyilvánosságban nem esik szó, de az emberekhez mégis eljut, és egyre nagyobb az elégedetlenség az egész országban.
Csakhogy ez a közvélemény kutatási eredményekben egyáltalában nem látszott, ami nem volt véletlen, de a demokratikus baloldalon a demokráciával szemben nem eléggé elkötelezett erők minderről eleddig nem óhajtottak tudomást venni. Maguk is – Fidesz módra – úgy vélték, hogy elegendőek lesznek ők Orbán alternatívájának: aki Orbán menesztését akarja, az – eszi, nem eszi nem kap mást alapon – rájuk lesz kénytelen szavazni. Most használhatnék itt erős kifejezéseket Mesterházy Attiláról és Bajnai Gordonról, Botka Lászlóról és Karácsony Gergelyről, stb, de nem teszem. Csak annyit jegyzek meg, hogy nagyon, nagyon elvakultnak és a formális kétértékű logikában való vakon bízónak kellett ahhoz valakinek lennie, hogy ez a képlet ilyen pofon egyszerűnek tűnjék a számára. Rajtuk kívül mindenki más tudta, hogy ez így nem fog menni, ez – a Fidesz aljas választási szisztémájával – csak a biztos bukáshoz és az állampárt végleges berendezkedéséhez vezet.
Mesterházy Attilán és Bajnai Gordonon, az MSZP vezetésén és
tagságán, az Együtt-PM vezetésén és tagságán kívül széles e világon nem volt eleven ember, aki ne tudta volna, hogy MSZP névvel és szociáldemokrata, néhol populista programmal Orbánnal és az egész társadalmat uraló Fidesszel szemben semmi esély nincs semmiféle győzelemre. Ezeken az embereken kívül széles e világon minden felelősen gondolkodó ember tudta, hogy ezért kizárólag ezeket az embereket terheli a felelősség. Ezeken az embereken kívül minden felelősen gondolkodni képes ember tudta széles e világon, hogy ez olyan típusú bolsevik mentalitás, amely eleve lehetetlenné teszi a hívőkön kívül másoknak e szavazótáborba vonzását, a világnézeti különbözőségekről most nem is szólva. Minden gondolkodni tudó ember számára nyilvánvaló volt széles e világon, hogy az elégedetlenség legfőbb oka, egyszersmind legfőbb hívószava mentén lehet csak olyan széles szövetséget létrehozni, amely alkalmas lehet Orbán leváltására. Ez pedig a következő: Soha többé Orbánt, soha többé Fideszt! Ezt a gondolatot, ezt a tettet képviselő és az ehhez vezető utat programként felvállaló SZÉLES SZÖVETSÉGRE VAN SZÜKSÉG, egy listával, egy listavezetővel, egyetlen gyűjtőnévvel, egyetlen mindenki számára érthető programmal, akár azzal az ígérettel, hogy a romok eltakarítását, az orbáni pártállam felszámolását követően két éven belül újabb, immár szabad és plurális országgyűlési választásokat tartunk, amelyen mindenki saját arcával, saját hangjával, nemes és tisztességes versenyben méretheti meg magát és kaphat mandátumot az ország vezetésére és nem tulajdonba vételére.
Na ez esett le nagy nehezen végre Bajnai Gordonnak és stábjának a mai napra. És ez juthatott el általa valahogy – nem lehetett könnyű egy ilyen még mindig rendkívül doktriner és populizmusra is hajlamos párt esetében – az MSZP vezetéséhez és Mesterházy Attilához.
Nyitott hát talán megint az út Orbán eltakarításához. De amint ezt írom – hétfőn, január 6-án este – közben hallgatom Mesterházy Attilát az ATV Egyenes beszéd című adásában és nem nagyon tölt el bizalommal az amit mond. Elég ideges, zaklatott és eléggé zavaros. Minden mondatából az süt, hogy „akarom, mert nem leszünk énekes halottak se, de olyan nagyon nehéz lemondanom a vezérürü szerepéről, hogy majd belehalok” érzése. Úgy érzem, hogy Mesterházyn és az MSZP-n áll vagy bukik ez az egész! És úgy érzem, hogy érzelmileg még most sem mozdult el arról a platformról, amit elfoglalt 2013. késő nyarán. Még mindig arról vizionál, hogy mennyire értékes megállapodást kötöttek az Együtt-PM-el, amit nem akarna kockára tenni sehová sem vezető légvárakért. Ilyen hozzáállással nehéz lesz, nagyon nehéz. Az idő meg fogy, nagyon fogy!
Nagyon fontos lenne belátni végre, hogy Orbánnal és a bolsevizmus-horthyzmusnak ezzel a különös és egyedi keverékével ez az ország évtizedekre elvész. Létkérdés, hogy ez az ország, ez a nép ebből a zsákutcából kikerüljön. Létkérdés, hogy előálljon egy olyan politikai, hatalmi helyzet amiben megteremthető, hogy soha többé senki abba a helyzetbe ne kerülhessen, hogy egymaga egy bolsevik párt élén saját tudása, érdeke és ízlése mentén egy egész ország arculatát, sorsát, egy egész nép életét évtizedekre meghatározhassa.
Ezt a választást az ország, a nép, az emberek élete és jövője szempontjából meg kell nyerni. De nyerni nem elég. Orbán volt olyan előrelátó és aljas, hogy biztosítsa a hatalmát akkor is, ha valamiért elveszítené a választásokat, bár jó, ha észbe vesszük, mindent megtett és meg is fog még a hátralévő időben tenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen! Pártját beépítette a teljes magyar társadalom minden szegletébe, minden alrendszerébe, minden működésmódjába. Ezek ma mind az ő céljait szolgálják, de azonnal a teljes állami, közigazgatási, kulturális, oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi, pénzügyi, gazdasági, stb. nem sorolom, folyamatok fékezőivé, bénítóivá válnak, mihelyt ki kell adnia a kezéből a hatalmat.
Erre a helyzetre is fel kell készülni, forgatókönyvvel kell rendelkezni, erre az esetre is, és az embereket erről is tájékoztatni kell.
De ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre csak a remény van, hogy végre valahára a magyar demokratikus politikai elit észhez tért és megpróbál százados feladatokhoz felnőni és a hátralévő 88 napban államférfivá válni.
Mindannyiunk nevében kívánom, hogy úgy legyen!!!
